Jelenben élni, másokat elfogadni és szeretni megkülönböztetés nélkül, nagyon nehéz. Azonban ez, az ember alapvető feladata. Az út, ahogyan elérjük, illetve képesek vagyunk megvalósítani, egyénenként változó, ezt a születési képletünk (sors és életfeladat) mutatja meg. Akkor tudunk valakit szeretni, ha képesek vagyunk őt elfogadni, mert ilyenkor kerülünk vele egységbe. Az egységtudat, az ember alapvető belső tulajdonsága, csak ezt az évek múlásával elfelejtettük, mert a világ nem ezt tanítja nekünk. Másokat elfogadni nem is olyan egyszerű, hiszen arra törekszünk, hogy a másik feleljen meg a saját elvárásainknak. Mi persze nem akarunk megváltozni, úgy gondoljuk, tökéletesek vagyunk, fogadjon el a másik. Itt kezdődnek a problémák, mert az ego átvette az irányítást. Azonban az emberi kapcsolatok során, nem megváltoznunk, hanem alkalmazkodnunk kell az éppen adódott helyzetekhez, és ez a lényeg.

Szeretni, mit is jelent ez a rövid szó valójában? Bárhogy is körül járhatjuk, hiszen mondhatunk: kötődést, vonzalmat, ragaszkodást, szeretjük a gyermekünket, családunkat, barátainkat, stb., de valójában csak azt tudjuk szeretni, akit el tudunk fogadni. Ezért nincs jelen a mai világban a szeretet és ezért van ennyi harc, háború, és viszály a világban. Oly könnyen ugranak egymásnak az emberek apró dolgok miatt, mert fontosabb a saját igazunk, az ego érvényesítése, mint a megértés az elfogadás. Miért is kéne mindenkinek egyetértenie a másik gondolatával. Minden ember más, egy külön egyéniség. Saját nézeteivel, egyedi gondolkodással és feladattal születet le a földre.

 Nem szabad másokban keresni a hibát, önmagunkat kell először megismerni, megváltoztatni, a saját lelkünkben kell rendet tenni, hogy méltó tagjai lehessünk az egységnek. Minden ember tükröt tart nekünk, a benne felfedezett hiba a mi saját problémánk. Nekünk kell megváltozni ahhoz, hogy a világ is megváltozzon körülöttünk. Aki a spirituális gondolkodást megértette (cikk olvasható oldalunkon) és törekszik az elsajátítására, annak könnyebb lesz az egységhez vezető út göröngyös buktatóit megoldani. Az ember az Univerzum egy kicsiny része és folyamatos kölcsönhatásban él vele. Ez a fajta gondolkodás ugyani eltér a megszokottól, azonban egy boldogabb világhoz vezet

Kritizálunk: nem tetszik a haja, szeme, füle, ruhája, ahogyan él és viselkedik, mit eszik-iszik, stb. és úgy gondoljuk, mi sokkal jobbak vagyunk, és jobban tudjuk, mi lenne a jó neki. (mindenki éljen úgy, hogy nekünk jó legyen) Pedig ez nem más, mint viszonyítás egy általunk elfogadott normához. Igazából, nincs is alapja, mert mi magunk állítjuk fel a mércét, tanult vagy egyénileg kialakított dogmákhoz igazodva. Ez a fajta gondolkodás sok csalódás alapja, hiszen senki sem képes megfelelni egy olyan elvárásnak, ami az ő értékrendjétől távol áll. Nem is kell.

Mindenki más, ezt kell elfogadnunk. Egy munkaterületen, a munkának megfelelő közösségben kell az adott szituációhoz igazodva dolgozni. Ez alkalmazkodás egy feladat elvégzéséhez. Nekünk, a személynek, nem kell megváltozni. Az egység itt is fontos szerepet kap, hiszen ha megértjük és elfogadjuk annak fontosságát, a munka illetve feladat elvégzése is könnyebb lesz. Együtt, egységben dolgozunk egy cél érdekében, viszonyítás és mérlegelés nélkül. Sokat segít, ha ez a cél közös és nem egyéni érdekeket takar. Családban sem történik ez másképpen, csak ott egy kisebb egység alakul ki, szülők, nagyszülők, gyerekek között de ott is igazodni kell a többiekhez. A mai világban azért van ennyi szét esett család, mert nem képesek az emberek ezt megérteni, persze az is lehet, hogy értik de a saját akaratuk, függetlenségük fontosabb, mint a családi egység biztonsága.

A múltban való élés vagy éppen a jövőben való reménykedés is elvisz a jelenből, csak illúzió, ami kizökkent minket a valóságból. Nem lehet szeretni a múltban, sem a jövőben, csak és kizárólag: MOST! Bármi, bármikor történik velünk, az a jelenben történik. Életünk során ezért találkozunk sok olyan helyzettel, ami nehézséget okoz, mert eltérünk a jelenből. Csak azt kell mindenkinek megértenie, hogy nincsenek véletlenek. Mindenki, mindennap abba a szituációba csöppen bele, amibe kell, amiből tanulhat, tapasztalatot szerezhet, amire a fejlődése szempontjából szüksége van. (és addig ismétlődik, amíg meg nem értjük) Senkire nem szabad haragudni, őt gyűlölni vagy hibáztatni. Minden történés rólunk szól! Az események véletlenszerűségét felejtsük el, ilyen nincs. Csak az ego akarja elhitetni velünk a létezését. (felelősséghárítás)

Nincsenek sikeres vagy sikertelen, szerencsés vagy szerencsétlen életek, ez megint csak viszonyítás. Mindenki azt kapja, azt tapasztalja meg, amire szüksége van a fejlődéséhez és mindenki más és más szinten éli az életét. Az egységtudat mindenki számára ezt segíti megérteni és megélni.

Amikor már nem sopánkodunk egy általunk negatívan megélt esemény után, hanem azon gondolkodunk, miért történt, mit kell ebből megérteni, megtanulni, az már egy nagy előre lépés. Azonban, amíg nem tudunk elfogadni, addig az egységet sem tudjuk megélni. Ismét megjelenik az ego letételének fontossága, de csak az önérvényesítéskor. Mások hasznára bármikor használható és legalább annyira jó érzés, mint amikor öncélú, csak az érzés tovább tart. Nem kell megijedni, ez bárki számára megvalósítható, a gondolkodásunkon kell változtatni. Elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Nem kritizálni, nem minősíteni, nem okoskodni, nem keresni a vita, veszekedés lehetőségét. Minden érzelmi sérülés illetve lelki probléma idővel megbetegíti a fizikai testet. Ilyenkor van gombóc a torkunkban, megfázás tüneteit produkáljuk, stb. pedig csak szeretnénk kikerülni a számunkra terhes helyzetekből, a környezetből. Gondolkodás nélkül kapkodjuk be a különböző gyógyszereket és nem értjük, miért nem érezzük jobban magunkat. Pedig egyszerű, csak a tünetet kezeljük, ami azért jött, hogy felhívja figyelmünket a valós problémára. Itt jelenik meg a bocsánatkérés fontossága, a hibáink beismerése és felvállalása, és nem belekötni másokba, nem lenyomni csípőből csak azért, hogy két perce érezzük, milyen szuperek vagyunk. A tiszteletet tudásunkkal, viselkedésünkkel, másokhoz való kedves, türelmes, megértő hozzáállásunkkal lehet elérni. Ez már egy nagy lépés az egység felé. Az elfogadás fontos része az is, hogy ne minősítsük embertársaink hovatartozását. Mint például: vallás, életkörülmény, anyagiak, életvitel, pozíció, munkahely, hivatás. Mindannyian egyek vagyunk, a feladataink megélése nem jobb vagy rosszabb, nem minősíthető. Egy takarító nem rosszabb egy magasabb beosztásúnál, csak más szinten, más feladattal éli az életét. Amikor az elfogadás már könnyen megy és önmagunk megváltoztatása nem okoz problémát, elindulunk az egységbe vezető úton. Fontos lenne, hogy a gyermekek már ebben a tudatban szülessenek meg, így éljenek, ezáltal megváltoztatva a világ gondolkodását, a dolgok és események megélését, ezáltal az elfogadás erősítését.

Jézus szavaival: „Szeressétek egymást”, arra próbálta ösztönözni az embereket, hogy szüntessék meg a haragot, konfliktusokat, veszekedést, vitát, mások leigázását. Ne egymás ellen, hanem egységben, egymás mellett éljenek. Segítsék és támogassák egymást az úton, mert együtt könnyebb, mint egyedül. Az egységet az önzetlenség, másokért tenni akarás, a segítés tartja össze. Az egymás elleni harc, az ego megnyilvánulása és kizárja annak lehetőségét, hogy az emberek békében éljenek a földön.

A cikk szerzői jogvédett, másolása Tilos!