Tartalom:

  • Álom vagy Valóság?
  • Emlékezés
  • Iker babák beszélgetnek

 

Kellemes nyári reggelen, az erkélyemen lévő növényeket öntöztem s közben gyönyörködtem a szépségükben. A szegfű négy színben pompázik, a büdöske narancsos színével csodálatosan kiegészíti a harmóniát. Meghálálják a törődést, hiszen évről évre rengeteg virággal ajándékoznak meg. A még tiszta levegőben a vizes föld és a virágok illata egy nagyon kellemes illatvarázst adtak. Leültem s a széken hátradőlve lehunyt szemmel élveztem a pillanat szépségét.

Egyszer csak, valami furcsát éreztem, kinyitottam a szemem és megdöbbentem. Egy magas, vékony, szőke nő nézett rám égszínkék szemekkel. Testhez simuló overált viselt, ami nem illik a mai divathoz, bár neki nagyon jól állt. Mosolygott és csak ennyit mondott:

  • Üdvözöllek!

A döbbenettől nem tudtam megszólalni. Ki ez és hogyan került az erkélyemre? Kérdések sokasága kavargott a fejemben, miközben bután bámultam őt, aki semmit nem tett, csak állt és mosolygott kedvesen.

  • Üdvözöllek, ismételte!

Ok, én is üdvözöllek, de ki vagy te és hogyan kerülsz ide?

  • Hozzád jöttem!

Hozzám, de miért?

  • Segíteni!

Segíteni, hogyan?  Az ugyan igaz, hogy sok megoldatlan kérdés van a fejemben de kétlem, hogy tudnál ezekben segíteni.

Az például nagyon érdekelne, hogyan kerültél ide?

Egyáltalán, honnan jöttél, ki vagy Te?

  • Ami vagyok és egy távoli bolygóról jöttem.

Kérlek, mesélj róla (mindez elcsukló hangon, mert a szívem még túl gyorsan dobogott, még nem tértem magamhoz.)

  • Hasonló a Te otthonodhoz. Olyan, mint a Föld de valamivel kisebb. Kevesebb víz található rajta, azonban sokkal több az erdő és a növényzet. A fáknak élénkebb a színe és nagyobb az aurája. A virágok pompás színekben tündökölnek. Nincsenek beteg növények, mind egészséges, erre nagyon odafigyelünk, hiszen általuk van biztosítva számunkra az oxigén. Nincs ennyi beton és aszfalt, ezeket nem használjuk. Figyelünk arra, hogy minden természetes legyen. Ügyelünk arra, hogy az esővíz visszajusson a földbe és szándékosan nem szennyezzük a talajt. Szeretjük az állatokat, megkülönböztetett figyelemmel neveljük és gondozzuk őket. Soha sem vágunk le egyetlen egyet sem feleslegesen vagy csak szórakozásból. Nálunk fontos a család, figyelünk egymásra. Minden társunknak segítünk, még akkor is, ha nem a közvetlen barátunk vagy ismerősünk. Közösen dolgozunk, számunkra fontos az egység. Ez ad a bolygónknak illetve a lakóinak biztonságot. Ebben a szellemben neveljük utódainkat is, így biztosítva hogy a szeretet és egységtudat ne vesszen ki, természetes maradjon mindenki számára. Nálunk elképzelhetetlen a hangos szó, a vita, vagy a veszekedés. Soha, senki nem bántaná a másikat, nem emelne rá kezet, nem használna fegyvert egy probléma megoldásához. Nézeteltérések persze adódnak, de kulturáltan tudjuk megoldani: megbeszéljük. Nálunk nem létezik harag vagy sértődöttség, minket nem lehet egymás ellen fordítani. Saját érdekszerinti vagy öncélú haszonszerzés ismeretlen, hiszen az által a másiktól vennénk el. Ilyet senki nem tenne! Nálunk, mindenkinek, mindene meg van. Otthona, ha szüksége van rá autója. Senkinek nem jutna eszébe, hogy abból, amit elvihet, a szükségesnél többet vegyen el.

 Érdekes, kérlek folytasd! (még mindig elcsukló hangon)

  • A mi bolygónkon, mindenki dolgozik. Nincs az általatok használt szóval, munkanélküli. Mindenki tudja a dolgát. Azt végzi el, amihez ért és annyi ideig dolgozik, amíg szükséges, az idejét ő maga osztja be. Senkit nem kell megkérni, hogy dolgozzon, ez mindenki számára természetes. A munka után pedig azt tesz, amit szeretne. Senki, semmit nem kér számon rajta.

Hol szerzik meg a megfelelő tudást?

  • Nálunk is vannak erre a célra megfelelő számú képzési intézmények, ahol magas tudású oktatók végzik a tanítást. Elcsodálkoznál, hogy hozzánk képest, mennyi mindent nem tudtok.

 Részleteznéd?

  • Nem, nem értenéd meg.

Nálatok mit jelent a szeretet?

  • Nem értem, mire gondolsz. A szeretet természetes dolog.

Hogyan értétek el, hogy mindenki egységtudatban éljen?

  • (mosolyogva) Ez is természetes nálunk.

Hogyan értétek el, hogy senki se halmozzon fel értékeket?

  • Odaadtuk nekik!

Érdekes világ lehet nálatok, tetszik. Tudnál valami segítséget adni, hogyan érhetnénk el itt a földön hasonló életvitelt?

  • Meg kell értetni az emberekkel, ahogyan eddig éltek, az már nem megy tovább. Tönkretettétek a földet és önmagatokat is. Ha nem változtattok, rövid időn belül eltűnik az élet a bolygóról, hiszen haszonszerzésből minden kincsét kiaknáztátok. A kapzsiság és az anyagi javak hajszolása megváltoztatta az emberek személyiségét. Vissza kell térnetek saját önmagatokhoz, ahhoz a tudáshoz, ami alapjában bennetek van.

Mit tehetek én?

  • Segíts nekik felébredni!

 Hogyan?

  • Írd meg, amit mondtam!

Ok, és ha nem figyelnek rám?

  • Akinek kell a segítséged, aki ébredezik, figyelni fog rád. Akinek nem kell, azt hagyni kell még aludni, hagy álmodozzon! Neki majd egyszer, segít valaki más!

Köszönöm, sok érdekes dolgot mondtál, jó lehet nálatok élni!

Hátradőltem és elképzeltem azt a világot, ahol nincs gyűlölet és szeretetben élnek az emberek. Szabadon, mert mindenki tudja a dolgát. Mennyi sok változást kell megtennünk szellemi és fizikai szinten ahhoz, hogy a földön is egy ilyen, jobb világ legyen.

Ami, tudnál még …

Sajnos, mire ezeket a szavakat kimondtam, Ami amilyen váratlanul érkezett, olyan váratlanul tűnt el. Még sokáig ültem a székben, élveztem a virágok illatát és azon gondolkodtam, hogy csak álmodtam vagy valóban volt egy ismeretlen vendégem, aki azért érkezett a földre, hogy segítsen az embereknek megérteni, mennyire tönkretettek mindent, de legfőképpen a saját életüket.

 

Szikrázó napsütésben indult a reggel. Boldogan készülődött s közben azon töprengett, melyik virágboltba térjen be, hol vegyen egy szép csokrot. Benyúlt a szekrénybe, kivett egy ruhát. Igyekezett mindig szépen és csinosan indulni, megadva a tiszteletet az ünnepnek, s a lehetőségnek, hogy találkozik az édesanyjával. Már felöltözve, útra készen állt, amikor megtorpant. Lerogyott egy székre, szíve fájdalmasan összeszorult. Gondolataiban az emlékek viharos gyorsasággal kavarogtak:

-- Gyermekkorából szép emlékei vannak. A sok együtt eltöltött idő, kirándulások, a kis vasút. Egésznap játszottak, anyja sokat foglalkozott vele. Szerette az estéket is, amikor mesét olvasott neki. Hófehérke vagy Hamupipőke ringatta álomba, másnap boldogan ébredt és a mesék varázslatos világában érezte magát. Amikor óvodába adták, az elszakadás számára fájdalmas és megrázó élmény volt. Jól volt a gyerekek között, de az addigi boldog érzést, anyja szeretetét, a biztonságot, nagyon hiányolta. Az esték még kellemesen teltek, anyja meleg hangja, ahogyan mesélt, fontos volt a számára. Az évek múlásával kapcsolatuk egyre lazább lett, és nagyon távolinak érezte magától. Mikor elérkezett az iskola kezdete, elmaradtak ez esti meghitt percek is. Nem volt mese, egyedül, magányosan feküdt le, és nehezen aludt el, szíve tele volt szomorúsággal. Kapcsolatuk teljesen elhidegült, anyja szeretetét már egyáltalán nem érezte. Nem értette mit tett, vagy milyen hibát követett el, amiért nem törődik vele. Az iskolában mindig figyelt, jól tanult. Arra gondolt, ezzel örömet szerez édesanyjának, és akkor majd megint szeretni fogja. Mivel semmi változás nem történt, bármit tett, elköltözött otthonról. Belekezdett egy számára új és független életbe, maga mögött hagyva a biztonságot jelentő otthont, s az édesanyját. Hiába próbált meg mindent, anyja távolságtartó volt, nem engedte közel magához. Oly sokat gondolkodott, ennek mi lehet az oka. Sajnos, soha nem beszélték meg, nem akarta megbántani kérdéseivel. Személyes kapcsolatuk csak az ünnepekre korlátozódott, amit nagyon várt. Ilyenkor ajándékkal készülhetett, átölelhette anyját, ami számára oly fontos és nagyszerű érzés volt. Ezek az alkalmak csak rövid órák voltak és nagyon gyorsan múltak el. Az év többi napján telefonon hívta, szinte minden apró lehetőséget kihasználva a beszélgetésre. A távolság azonban megmaradt, így anyja betegségéről sem tudott, hogy miért titkolta el, sosem tudta meg. Váratlanul és hirtelen halt meg, még elbúcsúzni sem tudott tőle. Amikor a kórházból értesítették, összeszorult a szíve, nem értette mi történt.

Az évek során sokszor előfordult, hogy felemeli a telefont és tárcsázná a jól ismert számot, de már késő. A vonal végén anyja már nem veszi fel, már nem tudja neki elmondani, mennyire szereti és mennyire hálás neki, amiért felnevelte. Ruháit visszateszi a szekrénybe, könnyes szemmel egy gyertyát gyújt, és halkan elcsukló hangot csak ennyit mond:

  • Szeretlek édesanyám!

 

A cikk szerzői jogvédett, másolása Tilos!

 

 Te hiszel a születés utáni életben?

Természetesen. A születés után, valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik

Butaság. Semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

  • Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni és majd a szájunkkal eszünk.

Hát ez ostobaság! Járni nem lehet és szájjal enni, ez meg végképp nevetséges. Hiszen mi, a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

  • De, de … valami biztosan lesz, csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

De hát onnan még soha, senki nem tért vissza. A születéssel, az élet egyszerűen véget ér. Különben is az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

  • Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát és ő majd gondoskodik rólunk.

A mamát? Te hiszel a mamában? Szerinted ő mégis hol van?

  • Hát, mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

No de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet, még csak ezután vár ránk…..

 

Forrás: Kiss József Zsolt