Sándor Zsuzsa író, szerkesztő, műsorvezető,

aki élete során az emberi kapcsolatokat, a szeretetet,

a megértést igyekezett az emberek tudatába elfogadtatni.

 

 

 Az oldalon található írások másolása vagy további felhasználása

nem engedélyezett!

 Tartalom:

- A lélek éneke

- Egy felejthetetlen karácsony

- Zsiga bácsi emlékére

 

Forrás:

Kelet – Afrikában létezik egy törzs, ahol a gyermek megszületésének idejét nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogamzás napjától számítják.

 

 Amint ez megtörtént, visszatér a falujába és megtanítja az éneket a leendő apának. Ezután a szülők, ezzel az énekkel hívogatják a gyermeket. A fogantatás után, az anya a méhében hordott kisbabának énekel és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak is, akik a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában is, ezzel az énekkel köszöntik a gyermeket. A születés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Élete során, ezt a dalt éneklik neki, amikor valami baja esik, győzelmek, szertartások, felavatások alkalmával, de még a házasságkötési ceremónián is. Élete végén szerettei összegyűlnek és a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a már jól ismert dal.

 

 

 

Történetünk abban az időben játszódik, amikor még uránbánya üzemelt a Mecsek lábainál. Akkoriban – a 60-as évek elején – az uránbányászokat hősként tartották számon. Azoknak az arcképe, akik kiválóan dolgoztak, egy dicsőség táblára került fel. Itt dolgozott és mosolygott kollégáira a tábláról történetünk főhőse is.

Fiatalon nősült. Alig volt 19 éves, amikor az első, majd 21 évesen már a második lánykája is megszületett. Asszonya ugyan pár évvel idősebb volt nála, de ez akkoriban egyikkőjüket sem zavarta. A nehéz élet, a küzdelem a létért már jobban megviselte kapcsolatukat. Életkörülményeik javulása érdekében vállalták a költözést, és a férj elszegődött uránbányásznak.

A fizetés sok volt, ám a félelem még több. A bánya még csak pár éve működött, s bizony nem egyszer fordult elő, hogy egy- egy műszak után kevesebben jöttek fel, mint ahányan leszálltak. Omlás, robbanás, rémület és gyász….  Hiába nem volt gyakori a baleset, de a bányászat mindig veszélyes üzem volt. Tudták ezt a feleségek, de maguk a bányászok is. És a feszültséget, a félelmet valahogyan oldani kellett. Egyre gyakrabban tértek be a közeli kricsmikbe lehajtani néhány pohár felest, vagy jó pár pohár bort. Némelyeknek ez olyannyira szokásukká vált, hogy fizetés napokon asszonyaik már a buszmegállóban várták párjaikat. Ha ugyanis nem tudták időben elcsípni őket, mire előkerültek az emberek, már csak néhány forint csörgedezett a zsebekben. Pedig az uránbányászok jóval átlagon felül kerestek.

 Mindennapossá váltak a veszekedések hősünk családjában is. A gyerekek nőttek, egyre több pénzre lett volna szükség, ám a kereset jó része rendre lecsorgott az apa torkán. Az anya fizetése kevés volt a négytagú családnak. Ha jöttek a cimborák, „menni kellett”. Már nem számított az ünnep, a karácsony, a szépen díszített fa sem, s hiába volt a kérés – könyörgés. Ahogy leszállt az est, meg sem várva az ajándékozást, indult a kocsmába a haverokhoz. Éjjel a család remegve várta érkezését, s boldogok voltak, ha reggel még volt karácsonyfa.

Az anya és a gyerekek ebben az évben is félelemmel várták az ünnep beköszöntét. Most sem számítottak semmi jóra….

Puhán, nagy pelyhekben hullt a hó, s lágy paplant terített az utakra, körül ölelte a kopáran nyújtózkodó faágakat. Bent a lakásban béke és nyugalom honolt. A cserépkályha ontotta melegét, ajtajának vas rácsa izzó szemként tekintett a lassan sötétbe burkolózó szobára. Az anya és a két lány előtte ültek, nézték a tűz fényében fel-felvillanó, csillogó díszeket. Először csak halkan,majd mind hangosabban énekelték  a kedves karácsonyi dalokat. Az apa a kályha melletti hintaszékben üldögélt, lábait egy vastag díszpárnán nyugtatva. Néha kortyolt egyet a kezében tartott borospohárból, és jókedvűen bele- bele dörmögött a többiek énekébe. Különösen szép volt ez az ünnep! Az APA is otthon volt! Néhány napja ugyanis egy üzemi balesetben eltörött a lába. Fekvő gipszet kapott, és nem tudott járni….

 

 

  

Még néhány hét, és újra itt a karácsony. Elérkezik most is, hogy emlékeztessen a múló időre, hogy örömet, megbékélést és szeretetet árasszon. Megbékélést és szeretet, amire régen volt akkora szükségünk, mint ma.

Karácsony a szeretet ünnepe – halljuk, sőt valljuk magunk is, bár Nemere István író egy interjúban határozottan állította - „ a szeretet nem csak karácsonyi dolog.”  De hát mi valójában a szeretet? Tizenhárom éves voltam, amikor kedves iskolaorvosom, Dr. Zsolt Zsigmond írt erről az emlékkönyvembe. Nagy becsben tartom az óta is.  Nem csak az emlékkönyvet, de Zsiga bácsi csodálatos gondolatait is. Mivel ezen gondolatok aktualitásukat azóta sem veszítették el, akkor gyerekfejjel egy életre szóló útravalót kaptam.

Ezzel kívánok mindenkinek békés, szeretetteljes ünnepet…

 

Már maga az „Emlékkönyv” a szeretet adta gondolat,

s a szeretet igénye.

 

Kinek nyújtod e könyvet?

    Akiket szeretsz!

Kik nyúlnak e könyv után?

     Akik Téged szeretnek!

Mivel kezdik, olvasd!

     A szeretet szóval.

S tudod, mi a szeretet?

     Alkotás, az élet igenlése, önzetlenség és áldozatosság a szülő            szeretetében.

Tudod, mi a szeretet?

     Természetesség, tisztelet és hála a gyermek szeretetében.

Jó akarat, vonzalom, biztos kapocs a testvérek szeretetében.

Tudod, mi a szeretet?

      Láng és bátorság a haza szeretetében.

      Szépség és költészet, zsongító rügyfakadás az ifjak szeretetében.

Tudod, mi a szeretet?

       Elhatározás, kemény hűség és szolgálat a házastársak szeretetében.

Tudod, mi a szeretet?

       Ihlet és művészet, harmónia és zene a nagy emberek lelkében.

       Önzetlenség, megértés, lemondás, segíteni akarás az emberek    szeretetében.

       Állhatatosság, rend és munka a társadalom szeretetében.

Tudod, mi a szeretet?

       Irgalmasság, részvét az elesettek, betegek, szegények szeretetében.

       Türelem, fáradhatatlanság az anya, az orvos, a betegápoló szeretetében.

 

Tudod, mi a szeretet?

                   A legfőbb jó az Igazság szeretetében.

                   De a szeretet nem lusta, nem hagy nyugtot önmagunkkal                                  szemben.

                   Korbácsol a jóra, ösztönöz, szépít, farag, alakít.

                   A szeretet a Vöröskeresztes legfőbb erénye és fegyvere.

                   A szeretet visszamutat arra, akitől ez a sok szép és jó forrásozik.

                   A szeretet bearanyozza a földet és az élet értelme.

 

  De jaj annak, aki nevében hamisan cselekszik!