Világunkban valami megváltozott és ez nem előre viszi a fejlődést, hanem határozottan hátráltatja. Sokan talán azt gondolják, ez megint valami okoskodás. A cikk lényege azonban, hogy segítséget adjon azoknak, akik szeretnének tenni önmagukért.

Akik megértették, hogy életük során nem az anyagi és egyéb javak hajszolása a lényeg, mert lehetnek ugyan gazdagok, de belül mégis üresek és boldogtalanok. Az egzisztencia megteremtése, diplomák gyűjtése csak rövid ideig elégíti ki a tudásvágyunkat, mert belül érezzük, valami még hiányzik. A szellemi fejlődés nem egy különleges, az átlagember számára elérhetetlen tudás, hanem egy egyszerű, bárki számára elsajátítható és az életünk során legmagasztosabb cél. Sajnos az iskolában ezt nem tanítják. Aki már eljutott odáig, hogy belefáradt a hétköznapok unalmas egyhangúságába és elgondolkodott azon, vajon mi értelme van a létezésének, az alábbi néhány sor segítségével változtathat az életén.

A SIKERHEZ VEZETŐ ÚT:

 

Legfontosabb része, a JELENBEN ÉLNI:

A mai ember számára ez nem könnyű feladat, hiszen a rohanó világunkban, ahol folyamatosan pörgünk, nehéz megvalósítani, de nem lehetetlen. A gondolataink visznek el a valóságtól, így a legfontosabb dolog az elme kikapcsolása és letétele. Ez persze nem ilyen egyszerű, de tudatosan, ha tenni szeretne önmagáért, a fejlődéséért, megvalósítható. Természetesen nem egyetlen nap alatt. A sikerért meg kell dolgozni!

A GONDOLATOK KIKAPCSOLÁSA: Mivel az egónk (elme) irányítani akarja a gondolkodásunkat, folyamatosan hozza fel a szerinte fontos információkat (mikor és mennyit kell befizetni, mit főzzek, mosni, vásárolni kell, a szomszéd már megint mit mondott, stb.) ezáltal elérve, hogy milyen fontos feladatot tölt be életünk során, hiszen mindenre emlékeztet. Ezek a gondolatok sok esetben értelmetlenek és csak arra jó, hogy lelkileg felkavarnak és elterelnek a valóságtól. Folyamatosan a múltban (megtörtén konfliktusok) vagy a jövőben (megoldandó feladatok) tartanak, elterelve a jelentől. Amikor észrevesszük, hogy felesleges gondolatok kavarognak a fejünkbe, le kell állítani, ki kell kapcsolni az egót. (Az ego – saját én kép, mely megfelelésre törekszik, folyamatosan irányítva gondolatainkat) Az ego lebontásának legjobb módszere az elmélkedés. Ilyenkor ugyanis nem irányít, nem térít el a valóságtól, hanem segít észrevenni a pillanat szépségét, fontosságát.

Ami megtörtént, azon már nem lehet változtatni, a múlt eseményeiből tanulni kell, függetlenül a hozzá való viszonyulásunktól. Hiszen az, miként éljük meg az eseményt, az azt megelőző tapasztalatok alapján hozzuk meg. Viszonyítunk, aminek kapcsán megjelenik a jó-rossz fogalma, újabb sérelmeket teremtve ezzel. Nem szabad energiát fektetni a rég megtörtén eseményekbe, a múltba, mert a felesleges siránkozás megköt minket, visszahúz, energiát von el és betegségekben megnyilvánulva figyelmeztet, tovább kell lépni.

AGGODALMAK – FÉLELMEK: Egy eseménytől, egy találkozástól, munkahelyi problémáktól és még sorolhatnám, szintén felnagyított az elme által gerjesztett érzelmi kivetülés. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy egy nagyszerű lény, aki bármit meg tud valósítani és el tud érni. Lehet, ezért meg kell dolgozni, de amit igazán akarunk, azt el is tudjuk érni. Persze itt nem szabad túlzásokra gondolni, ha van száz forintom, ne akarjak tízezerért vásárolni. A sors segít minket, amennyiben a saját utunkat járjuk, de a kapzsiságot, nagyravágyást nem támogatja. Amikor nagyon küzdünk valaminek az elérésén és az még sem sikerül, (pl. kölcsönt szeretnénk felvenni de nem kapjuk meg) el kell gondolkodni az okán. Nem másokat, a bankot, a főnököt, a barátot, stb. kell hibáztatni, ha valami nem sikerül, annak ugyanis mindig oka van. A sorsunkat, mi magunk terveztük meg, a bekövetkező eseményekért vállalnunk kell a felelősséget. Tudom, ez így most nem hihető az olvasó számára, mégis így van. Aki elindul ezen az úton, meg fogja érteni.smile

ÍTÉLETEK: Nagyon könnyen tudunk vélemény mondani másokról vagy olyan eseményekről, amiben nem voltunk benne, csak kívülállóként éltük meg. Így sokkal könnyebb J (Ez is az ego irányítása) De, amikor benne vagyunk és nekünk kell dönteni, már másképpen látjuk az adott helyzetet és egészen biztosan, másképpen is viselkedünk. Senkit, semmilyen helyzetben, életvitelben nem szabad bírálni vagy megítélni. Hiszen nem tudhatjuk, hogy neki, mi a feladata és mit kell megélnie, megvalósítania az adott helyzetben. Mivel mindenki más-más feladattal és megtapasztalási lehetőségekkel éli az életét, minden beleszólással, fontoskodással eltereljük a helyes irányból. Segíteni, véleményt mondani csak akkor szabad, ha megkérnek rá. Mindenkivel úgy kell viselkedni, ahogyan szeretnénk, hogy ő viselkedjen velünk.

Szinte elkerülhetetlen, hogy a találkozások alkalmával ne keveredjünk konfliktusokba. (ez is ego) Az érdekellentétek, a siker hajszolása közben nem figyelünk másokra. Hirtelen felindulásból kiabálunk, leteremtjük a másikat, s közben észre sem vesszük, mennyire megbántottuk, mennyire igazságtalanok voltunk. A hangos vita, a kiabálás, az ego harca, amit nem szabad megengedni. A sérelmekkel csak magunknak okozunk lelki problémát. Ilyenkor jelenik meg a „Gombóc a torkunkban”, ott lapul a szó, de nem tudjuk kimondani. Akit megbántottunk, attól bocsánatot kell kérni, aki megbántott, annak meg kell bocsátani. Nem szabad egyetlen nap sem úgy lefeküdni, hogy szívünkben harag legyen mások felé.

TÜRELEM, NYUGALOM: Szintén nagyon fontos dolog, hiszen a problémák alapját ez képezi. Pörgünk, futunk, szaladunk, mintha lemaradnánk valamiről. Aztán a keletkezett feszültséget az első utunkba keveredő emberen vezetjük le. Legyen az barát, munkatárs, főnök vagy éppen a családunk tagja. Egóval esünk neki, nem törődve a következményekkel, mennyire megbántjuk a hirtelen kicsattanó haragunkkal, amit aztán sokkal nehezebb helyre hozni, esetleg már nem is lehet. Ráadásul, teljesen felesleges a rohanás, mert a kapkodásban elfelejtünk, kihagyunk dolgokat, aminek a helyrehozatala több időt és energiát követel. A nyugodt és megfontolt tevékenység hozza meg a sikert, erre érdemes koncentrálni.

Amikor azt érzik, pörögnek, álljanak meg egy kicsit. Figyeljenek a légzésükre, segítségével tudják lenyugtatni gondolataikat, az egót. Pár perc nyugodt, lassú levegővétel és máris visszazökkennek a jelenbe. A pillanat nem fut, nem rohan sehová, csak tapasztalásra vár. Éljenek vele, ne menjenek el mellette.

Az így kialakult Karma, megoldandó feladatként fog megjelenni egy későbbi életünkben: Idetartozik, amikor egy anya, tíz körömmel ragaszkodik gyermekéhez, elzárva ez által, a saját életétől, kisajátítva önmagának. Ugyanilyen rossz, amikor eltávozik egy szerettünk és heteken keresztül siratjuk. Ilyenkor nem őt sajnáljuk, nekünk fáj a hiánya. Az érzelmi fájdalommal, sírással,azonban neki ártunk, mert idekötjük a fizikai világhoz. Az életünket pontosan megtervezzük, így a születésünk és a halálunk időpontját is. Aki eltávozik, ennyi időt tervezett önmagának a fizikai megtapasztalásokra, a fejlődésére és az, hogy milyen úton és mikor távozik, szintén az ő döntése volt.

 

AZ EGO LETÉTELE: Talán már érezhető, hogy a legnagyobb problémát az okozza, ha nem tudjuk megfelelően irányítani az egónkat. Mivel a gondolatainkat irányítja, adott helyzetekre azonnal és kimerítően reagál, elnyomva ezzel a pillanatban megélhető valóságot. Biztos vagyok abban, hogy minden olvasóval megtörtént már, hogy egy adott helyzetben érezte, nem így kéne döntenie, de az egója azonnal több irányból is alátámasztotta a döntés helyességét. Pedig a szíve legmélyén érezte, nem ezt kéne tennie. Erre szokták mondani: Mindig az első megérzés a jó! Ez így is van, hiszen a megérzés a szívből jön és soha nem csap be minket. Az egónk az, aki átver és elvisz a megfelelő irányból, eltérít a feladatainktól, a valóságtól.

 

A JELEN: Sok lehetőséget tartogat számunkra: fontos eseményeket, tapasztalásokat, találkozásokat, de elmehetünk mellettük, ha másra figyelünk. Az életünkben bekövetkező történéseket, mi magunk teremtjük, ezért fontos, hogy ott legyünk, megéljük, megtapasztaljuk azokat. Fejlődésünk által el kell érnünk: Ne az egónk irányítson, hanem a szívünk és minden pillanatban a jelenben tudjunk élni. Az ego csak egy jó szolga legyen, aki a megvalósításban segít és támogat minket. Az egónkat, mások megsegítésében tudjuk megélni, önös érdekekben nem. Az egót az embernek élete során úgy kell alakítania, hogy a spirituális fejlődésben a társa legyen, ne az ellensége. Az egónak ugyanis nem érdeke a fejlődésünk, mert amikor a jelenben vagyunk, nincs rá szükségünk.

Bizonyára sok olyat írtam, amit nem tudnak elfogadni. Ezen kell változtatni annak, aki szeretne tovább lépni, ezáltal tenni önmagáért, a saját életéért. A régi beidegződések eltérítenek a valóságtól, gátolva ezzel a fejlődésünket. A spiritualitás, az ember természetes része, csak az évek során azt kinevelték belőle. (Nem emberek vagyunk, akik spirituálisan gondolkodnak, hanem spirituális lények, akik emberi tapasztalásokért jött a földre) A spirituálisan gondolkodó ember már nem törődik a múlt és a jövő eseményeivel, nem aggódik, nem megy bele konfliktusokba, hanem az adott, általa megteremtett pillanatban él. Észreveszi a körülötte lévő szépséget: a levegő, a fák, a virágok illatát, a reggeli madárdalt és feltöltődve kezdi a napját. Az emberekkel, környezetével nyugodt, türelmes az ego nem irányítja. Megérti, hogy mások is csak élni, boldogulni akarnak és keresik ennek a lehetőségét, bár még nem tudatosan teszik. A spirituális úton megy előre, tanul, fejlődik, mert megértette, hogy nem egy földi halandó, hanem egy nagy tudású - szellemi lény.

„ Mélységekből jöttünk a földre: évezredes, dermedt szunnyadás van mögöttünk,s öntudatunkból hiányzik annak a kifejezhetetlenül hosszú éjszakának az emléke, amelyből kiemelkedtünk. Sok millió embernek sejtelme sincs saját legszemélyesebb múltjáról, annál kevésbé érzi és tudja, hogy miért él ezen a bolygón, s hova lesz menendő, ha pályafutása itt véget ér? De aki mélyen belenéz a lelkébe, az úgy jár, mintha valamely sötét üregű, mély kútba keresné az igazságot: saját arcát látja a víztükörben, s körülötte az ég tiszta kékjét, mint valami glóriát, igen ez a mi földi életünk: a végtelenség boldog kékségébe helyezett magános öntudat, amint elfogódással mereng roppant mélységek és magasságok közepette, a tér idő pályáin ismeretlen erők által ragadtatva…”

Dr. Molnár Gábor

Parapszichológus

 

A cikk szerzői jogvédett, másolása Tilos!