Sokan panaszkodnak a környezetemben, mindenért reklamálnak, semmi nem jó. Aztán mégis azt látom, csak ülnek a fotelban és semmit sem tesznek a változásért. Másoktól várják azt, mások a hibásak, mások a felelősek! Ez nem más, mint felelősség hárítás. Persze, mennyivel könnyebb várni, majd jön a „megmentő” és minden más lesz, nekünk meg nem kell semmit tenni, csak lógatni a lábunkat. Akik most kiakadtak, csak üljenek tovább a kényelmes foteljukban és keseregjenek tovább az életükön!

Soraim azoknak szól, akik érzik, hogy valami nem kerek, szeretnének változtatni, de nem találják a megfelelő irányt, esetleg csak segítséget, egy „lökést” várnak. Mivel minden csak rajtunk múlik, így a változás is. Semmi sem fog történni, ha csak várjuk a csodát. Hiába morgunk, reklamálunk, uszítunk, veszekszünk, lázadunk, esetleg tüntetni járunk, ettől semmilyen változást nem remélhetünk.

A gondolkodásukon kell változtatni, ez a legfontosabb. Az ember, lelki fejlődésér és fizikai megtapasztalásokért születik le a Földre. Az anyagi javak túlzott kergetése, a haszonszerzés értelmetlen, eltérít - elterel a feladatainktól Hasznos dolgokra fordítsák a nehezen megkeresett pénzüket, mert a tárgyakat nem vihetik magukkal haláluk után, a tudást azonban, igen. Aki szeretne egy jobb világban élni, kezdje el a változást, önmagán.

A függőséget okozó elektromos berendezésekről és az azokon érkező hamis információkról le kell tudni mondani. Szörnyű látni, hogy emberek már nem beszélgetnek, hanem sms-t írogatnak. Nekik ez a társalgás. Lelki ürességre és a másik iránti érdektelenségre utal. Akinek beszéd közben nem tudsz a szemébe nézni, azzal nem vagy őszinte. Ne mások életét éljék, hanem a sajátjukat. Soha se hibáztassanak mást a saját sérelmeikért. Mindennek oka van, senki más, főleg „Isten” nem hibás az adott esemény bekövetkeztéért. Aki mégis így gondolja, az felelősséget hárít. Térjünk itt egy kicsit ki Istenre. Ne akarjuk őt megszemélyesíteni. A körülöttünk lévő kozmikus energia, egy mindent átfogó, átölelő mágnese tér, ami emberi agynak felfoghatatlan, ezért adtak neki egy magasztos, megszemélyesítő nevet. S ha képesek ezt megérteni, akkor azt is értik, miért nem lehet erre az energia mezőre hárítani a saját megoldatlan problémáinkat. Hiszen ez kb. olyan, mint amikor leverem a poharat az asztalról és azért csakis az asztal a hibás. Jó lenne, ha képesek lennénk látni az energiát, mert akkor könnyebb lenne megérteni. Ezért is mondják, hogy Isten bennünk van, mert ugyan az a kozmikus energia tart össze minket, mint az egész univerzumot, az egész világegyetemet. E nélkül az energia nélkül nem lennénk képesek élni, semmilyen élet nem létezne nélküle. Tapasztalni jöttünk, a jót és a rosszat is, bár ezt csak az egónk ítéli meg így, a lélek nem. Az esemény minősége csak a hozzáállásunkon múlik, nincs rossz vagy jó, csak esemény van! Minden ember a feladatát szeretné megvalósítani, így vagy úgy. Az univerzum, a világunk, az egész élet egy egység, aminek mi apró részesei vagyunk. Semmi nem történik véletlenül, csak rajtunk múlik, hogyan tudunk ezekhez a történésekhez, eseményekhez igazodni. Mindent úgy kell elfogadni, ahogyan van, csak azon tudunk változtatni, ami rajtunk múlik. Ilyen a tanulás is, az hogy ki mennyit tanul, csak rajta múlik. A tapasztalás is egyéni, ami szintén a saját fejlődésünket segíti. Ami másokon múlik, abba már nincs beleszólásunk, ha dolgunk van vele, úgy is megtörténik, és akkor majd reagálhatunk rá. Az önzetlenség, a mások elfogadása, a szeretet az alapja a változásnak. Amit megtehetünk magunktól, és ezáltal másoknak az jó, azt tegyük meg, hiszen amiért megdolgozunk, azt meg is becsüljük. Ne a sértődöttség, a mindenért felháborodás és az állandó elvárás töltse ki az életünket.

Gyerekkoromban volt – szülői munkaközösség – ők tették rendbe az iskolát. Festettek, takarítottak, stb. Nem nyafogtak, hogy kéne már pénz, mert, omlik, dől, stb. Összedobták a festék és egyéb kellék árát és hétvégeken széppé varázsolták az iskolát. Manapság csak a siránkozást lehet hallani, de senki sem tesz semmit. Képeket töltenek fel az elhanyagolt kórházakról, de vajon kik teszik ilyen állapotúvá? Jó magam is meglepődöm, amikor egy szép és tiszta mosdóba keveredek, és eszembe sincs a papírt, szappant, törlőkendőt elhozni. Sajnos azonban láttam, hogy másnak ez nem okoz problémát. Volt már valaki, akinek eszébe jutott, hogy a betegek rokonait összefogja és azt az osztályt, ahol szeretteik fekszenek, rendbe tegyék? A rokonok, barátok, emeletenként csodát tudnának tenni és higgyék el, nem is lopnák el azt, amit ők vittek oda. Sőt, megbecsülnék és óvnák a rendet, tisztaságok, mert tettek érte!

  • Aki most azt gondolja: Miért éppen én tegyem?

Azért, mert a rokonod fekszik ott és neki teszel jót! De lehet, pár év múlva te magad kerülsz oda és akkor már minden szép és jó lesz, mert tettél érte, megbecsülted és a Te gyermekeid is ugyanezt teszik majd, így fogják rendben tartani. El kéne érni, hogy mindenki így gondolkodjon, mert akkor már természetes lenne az egész. Minden generáció tenne a rendért, tisztaságért. Nem jutnának idáig a kórházi állapotok és az orvosok is szívesebben dolgoznánk. Talán külföldre sem mennének, bár aki kimegy, az szerintem nem is igazán orvos, neki csak a pénz számít, nem a gyógyítás. Ez a példa sok embert érint, ide közösségi összefogás kell. Ezt az élet minden területén meg kéne valósítani, egyéb más munkahelyeken, iskolákban és sorolhatnám. Az egyéni változást magunkon kell elkezdeni. Ezért fontos a gondolkodásunkon való változtatás. Amíg mi magunk nem teszünk a változásért, az nem fog megtörténni. Mindenki azon nyafog, hogy kevés a pénze! Ok, nekik körül kell nézni az otthonukban, mennyi felesleges dolgot vásároltak mostanában. Akinek egynél több: tv, számítógép, mobil, és egyéb műszaki cikk illetve autó van a tulajdonában, semmiképpen se nyafogjon. Amennyiben képes a gondolkodásán változtatni, rájön a hétköznapi élethez elegendő ezekből egy darab, vagy egy sem! Oda kell adni a feleslegest annak, akinek egy sincs. Azért gürcölnek reggeltől – estig, hogy kifizessék a törlesztő részletet, hogy a gyereknek mindenféle vackot megvegyenek, aminek nem is örül, nem is tudja megbecsülni, de legalább jó drága volt. Értéktelen tárgyakért küzdenek, amik idővel mind a szemétben végzik. Közben elmennek az életük mellett, elpazarolják a fejlődésükre, a tanulásra meglévő időt. Aztán negyven körül kezdik észrevenni, hogy valami nem jó, már semminek nem tudnak örülni, keresik a változást. Tegyék meg, fogjanak össze, alakítsanak közösségeket, tegyék szebbé környezetüket, de ne az anyagi haszonért, hanem csak azért, hogy önöknek, másoknak szebb és jobb legyen a világ.

A cikk szerzői jogvédett, másolása Tilos!